INDEX

Hogy ne vessz el

2017.08.01. 18:16, Juci
A rendszerben a kulcs.

Bocsánat a kimaradozásért, de ahogy említettem van pár rendezetlen egészségügyi gondom ami jelenleg eléggé megcsapott lelkileg és fizikailag is. Ha elég erős leszek hozzá majd mesélek, addig is beszélgessünk az egészséges napi rutinról a nyáron

Részben a betegségem miatt, részben mert tanuló vagyok és nem dolgozom így nyáron, nos a napjaim kezdenek összemosódni. Elvesztegetem az időt, de nem is tudom hol, semmi hasznosat nem teszek sem számomra sem mások számára. Ez szép és jó és az ember vágyik rá ha egy ideje elfoglalt volt, de valljuk be nem lehet sokáig csinálni. Viszont kijönni belőle és lerázni a rendszertelenséget, lustaságot némelyikünknek kihívás. Mivel nekem az volt legalábbis, ezért előálltam egy tervvel, egy napi rutinnal amit minden erőmmel próbálok betartani, hogy sikeresebb lehessen a nyaram. 

Irányelvek ami alapján kialakítottam: 

  • Fontos az egészégem megőrzése, ezért a sűrű bevásárlás, főzés, pár óránkénti étkezés és a rendszeres edzés szerves része kell, hogy legyen a mindennapjaimnak.
  • Én állandóan elhagytam a megfelelő vitaminok és gyógyszerek bevételét, mert egészen egyszerűen elfelejtettem/leszartam. A káros, rossz és berögződött improduktív szokásokat könnyű követni. Nah ezt is le kell ráznom.
  • Számomra fontos továbbá, hogy a nyáron szeretném befejezni a szakdolgozatom átírását és annyit foglalkozni a német nyelvvel amennyit csak tudok (különben sosem lesz nyelvvizsgám). 

Daily Routine 

07:00-7:30

Vitaminok és gyógyszerek bevétele két pohár citromos vízzel, majd 100ft eltétele

 - Azért mert mindig elfelejtem, komolyan. Nem lesz beülök a gép elé egy kávéval meg ilyen szarságok miközben bámulom melyik ismerősöm adta el a p*nciszőrét azért, hogy már megint egy tengerparton feszíthessen. Neeeeemneeeem. Leszedtem mindenhonnan a Facebookot és majd esténként ránézek szépen ahogy a normális emberek teszik. A 100ft mindennap pedig egy project lesz, hogy spóroljak szépen végre. 

 - Ha már vitaminok engedjetek meg egy kis reklámot, mert én még nem találkoztam ilyesmivel és szerintem nagyon jó dolog: vásároltam a Pharmanordtól szelént és kaptam egy ingyenes termékminta kupont tőlük amit beválthatók d vitaminra, krómra vagy pedig omega3 kapszulára (ahogy elnéztem min 1 havi adag van mindegyikben, tehát nem olyan pici az a minta) szóval jószívvel buzdítok mindenkit aki szedi valamelyiket ezek közül, hogy vásároljon tőlük és nézze a Facebook oldalukat ahol még nyereményjátékok is vannak, mert a táplálékkiegészítők drágák és így megúszhatnak 1havi költséget legalább :) A termékeikről véleményeket is olvashattok, hogy meggyőződjetek minőségéről. 

7:30-08:30

20 perces edzés majd ezután fürdés, tisztálkodás, reggeli 

 - Réka régi videóira edzem most, egészen bejön. Talán utána megéhezem annyira, hogy lenyomjak pár falatot a torkomon. 

08:30-10:00 

Guess-whatra cikk írás és ötletelés egy cigi vagy egy kávé mellett 

 - Látjátok, komoly céljaim vannak ezzel a kis kakasdombbal. 

10:00-12:00

Német tanulás és tízórai turmix 

 - Jelenleg amúgy A2 környékéről próbálom felerőltetni magam B2-re (úgy februárig). Szóval eléggé nyomott a tempó. 

12:00-14:00

Piacozás, főzés, ebédelés 

 - Tudom, piacra hamarabb kéne mennem, de nem tudom magam elképzelni ott reggel 7kor és kedvem sincs hozzá. Így hátha nem löknek fel a nyanyatankos mamikák és olcsóbb/minőségibb ételhez jutok, mint a hipermarketekben mellettünk. Bárcsak lenne pár jótanács az interneten arról hogyan puncsoljak be a helyi hentesnek, hogy nekem is hátulról adja a húst.. 

14:00-17:00

Szakdoga átírás 

 - Most mit mondhatnék, csomót olvastam a témámról meg jegyzeteltem, de amikor a tényleges ÍRÁSról van szó akkor kaputt. Az ötleteim eliszkolnak, az agyam meg olyan hanggal és vehemenciával csukódik össze, mint a busz amihez tüdőtköpködve futsz már 10perce. 

17:00-19:00

Uzsi, játék aztán Designation vagy Linkedin 

Napi fél óra feladat challenge !

 - Igen, lesz Designation. Már megint itt is zabálnom kell amúgy, förtelmes. 

19:00

Vacsi, tisztálkodás 

 - 22 évesen például igazán adhatnék az olyan apróságokra, minthogy ha már van fogselymem használjam is meg úgy a sminkem is lemoshatnám, az igénytelenség ugyanis nem túl szexis az a helyzet. 

22:00

Gyógyszer bevétele, alváska 

 - Tök nehéz 10kor lefeküdni aludni amúgy. 

Nah ez kb egészségesnek néz is ki nem? Szerintem is. Olvastam, hogy mindennap kéne keresnie az embernek egy párperces feladatot amit ezek mellé elvégez, hogy még inkább előre vigye magát. Én ezt napi fél óra feladatokkal képzeltem el, mert én többek közt olyan dolgokat halogatok amiket pl el kell menni megvenni vagy nincs kedvem hozzá. Szóval mindennap kiválasztok egyet és megcsinálok muszájból, mintha csak a munkahelyen lennék és kénytelen lennék elvégezni a feladatom.

Jelenleg piti feladatok vannak a listámon, de ne röhögjetek, tudom, hogy ti is halaszgattok ilyen ostobaságokat: új TAJ kártya csináltatás, Linkedin frissítés, határidőnapló vásárlás, költségvetés készítés, új CV írása, húsalaplevek lefagyasztása, házi fagyi készítése. 

Ha valaki igazán elszánt abban, hogy kövessen a produktív nyár kihívásban akkor javaslom az alábbi appok kipróbálását: Timetune, Goal Tracker & Habit List, Planner Pro-Personal Organizer. Hasonló hasznos rendszerező appok nevét én is szívesen várom tőletek :3 
 
1

Guess what, mondta Juci és nyitott egy blogot, hogy elmondja.

body idol/INNA

music idol/RITA ORA

cant fight the moonlight

 



 

 

 

 

Képtalálat a következőre: „selena gomez trying to distract myself”

 

Köszönet: Efru, Nikkii, Gergő


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon