INDEX

beköszönt az ősz

2017.08.24. 10:25, Juci
Címkék: munkakeresés soul
juci meg állást keres

Nem sokáig tudom művelni ezt a semmitcsinálás dolgot és már azt is szégyellem, hogy ennyiszer leírtam itt is, hogy jelenleg munkanélküli senkiházi egyetemista vagyok, ezért nekiálltam állást keresni. (Jó, eddig 3évből 2t végigdolgoztam az egyetemen, ami több, mint a semmi.) A vágyaim elvinnének oda, hogy multinacionális környezetben keressek állást és jelenleg még kapnék is, mert a munkáltatók úgy keresik a maradék hallgatói jogviszonyt is, mint Gombóc Artúr a fiókjában a maradék kockacsokoládét, de sajnos ezeknél mindig kiszabják, hogy min. fél évre várják a hallgatókat (ami érthető, csak nekem most nem felel meg). Nem szeretnék záróvizsga időszakban dolgozni, mert amellett, hogy befejezem az egyetemet még egy nyelvvizsgára is fel kell készülnöm németből, amit egy éve tanulok csak aktívan, ezért lehet nagyobb kihívás lesz, mint maga a záróvizsgám. Maradtak még tárgyaim is amikből decemberben vizsgáznom kell, még mindig be kell járnom 3órára és a szakdolgozatomat is le kell adnom, ezért nem szeretnék túl sokat vállalni ahogy beköszönt a tél. Szóval keresek valami lazább pár hónapos gyakornokságot. Legnagyobb eséllyel egy kisebb magyar cégnél vagy állami szervezetnél fogom ezt tölteni, de ha lesz újság mindenképp írok róla.

Az egész álláskeresési mizérián a párom pont pár hete ment keresztül, ezért gondoltam, hogy írok pár szót a folyamatról. Ha diák vagy nyert ügyed van, főleg ha több éves jogviszonyod van még, mert bárhová nevetve nulla tapasztalattal bejuthatsz és ha több évig ott szolgálsz iszonyú nagy adú lesz a kezedben. Nekem már máshogy alakult, de jótanácsként azt mondanám, hogy mindenképpen keressétek a lehetőséget gólyaként és helyezkedjetek el valahová. Én azt mondanám, hogyha emiatt csúsztok 1évet az is inkább nyereség, mint veszteség, mert mire kijutsz a munkaerőpiacra nem csak diplomád lesz hanem 2-3éves munkatapasztalatod amivel akár csoportvezetőként helyezkedhetsz el diplomával. 

A második legnagyobb aduász a kezedben az idegennyelvi tudásod, amit nem lehet eleget szajkózni. Az angol nem elég, tudnod kell mellé még egy nyelvet. Az én lehetőségeim is azért korlátozottabbak még, mert csak angolból van nyelvvizsgám. Az, hogy milyen nyelven beszélsz mellette, szerintem mindegy, mert már rengeteg cég képviselteti magát Magyarországon. Van aki azokat a nyelveket részesíti előnyben amit sokan beszélnek (német) és van aki a különlegesebbeket (francia, kínai). 

Eszközök amikkel élhetsz: Az előző munkahelyemen volt szerencsém látni több száz önéletrajzot amit beküldtek nekünk, és el kell mondjam baromi unalmas volt az összes szinte (europass, europass mindenhol). Ennél az oknál fogva én kotlottam egy napot azon hogyan módosítsam az enyémet, hogy szerencsétlen hr-es ne azt érezze amit én. Sikerült összekattintgatnom egy önéletrajzot Photoshopban aminek eddig elég jó volt a visszahangja, szóval gondoltam megosztom veletek 3 féle verzióban, ha valakinek tetszik töltse le és vigye és nyerje meg álmai állását vele azt kívánom. :] 

+ tipp: Nem tudom eleget leírni, hogy nektek a szosöl média bennszületteinek és legnagyobb influencereinek legyen már Linkedin fiókotok, mert annyi benne a lehetőség, mint égen a csillag. A profession jó, de nem minden. Ezek mellé tessék olvasni Karrier Blogokat, mint ez például, mert minél jobban fel vagy készülve annál magabiztosabban állhatsz ki. 

Az önéletrajz mintákat Photoshopban tudjátok megnyitni, átírni és azt javaslom, hogy pdf-ben mentsétek le, mert úgy szép és igényes és mindenhol elfogadják. 

   

Letöltési linkek Psd formátumban: első, második, harmadik

 
1

Guess what, mondta Juci és nyitott egy blogot, hogy elmondja.

body idol/INNA

music idol/RITA ORA

cant fight the moonlight

 



 

 

 

 

Képtalálat a következőre: „selena gomez trying to distract myself”

 

Köszönet: Efru, Nikkii, Gergő


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.