Amikor határidőnaplót tartasz (amit szerintem minden felnőttnek kötelező lenne egyébként, de ez csak a személyes hülyeségem) és tervezel és felírod és kezd a nyakadba szakadni minden akkor jössz rá, hogy valójában mennyire kevés egy nap, egy hét, egy hónap. 

Most pl ki kellett vennem októberben a péntekeket, mert egyszerűen hozzá se tudtam nyúlni nyár óta a szakdogámhoz, pedig lassan a záróvizsgatételsor is kijön. Munkából rohanok suliba, rohanok edzeni, rohanok bevásárolni, rohanok haza tanulni, rohanok orvoshoz aztán hétvégén ennek van szülinapja ahhoz kell menni családozni és csak jajj. Hiszek benne, hogy könnyebb egyébként felelősséget vállalnom az egyetemi teendőimért mióta teljes állásban dolgozom. Valami bekattant. Valami bekattant és megfordult és megcsavarodott bennem és amikor hazaérek ezerszer több erővel vágok bele egy-egy fejezetbe és feladatba, mint mikor itthon ücsörögtem egész nap. Lelki szemeim előtt látom, hogy üvegkeretbe teszem azt az egyszem papírt a nappali közepébe és a haverjaim nézegetik és megpaskolnak aztán lenyomnak 20felest a torkomon, hogy megünnepeljenek. 

Találtam amúgy egy német magántanárnőt, aki átlagos áron dolgozik és tök profi, felkészült és még jó fej is, szóval elég szerencsés vagyok szerintem. Bár lehet túl komolyan vette amikor azt mondtam, hogy "Rekordidő alatt le kell nyelvizsgáznom és terheljen le amennyire tud én megcsinálok bármit csak legyen meg ez a sz*r." tekintve, hogy most állok neki a 40oldalnyi házifeladatnak és 20oldalnyi szónak amit feladott. Nade, tudjátok... pálma meg a növés.