Mindenki a nosztalgia vonatra!

Emlékszem, hogy ilyenekre buliztam tizenévesen már akkor amikor még be sem engedtek a diszkóba. Jujuj, kemény voltam, mint a kád széle, mert tudjátok.. lázadni azt kellett nagyon. Ha meghallok egy-egy ilyen zenét eszembe jut milyen ember voltam akkor és ma már magamra sem ismernék. Fogalmam sincs hogyan nőttem fel és lettem az aki. Néha még mindig kapaszkodom bele és szeretem azt hinni, hogy egy zavaros tinédzser vagyok, de aztán a tükörbe nézek és nem Őt látom már. Körülnézek és nem az apró szobát látom már ahol sírva aludtam el. Körbenézek, de már nem a mérgező családomat látom. Fellépcsőzöm a metróból és már nem a barátaimmal pacsizok hanem megkérdezem a főnököt mikor beérkeztem, hogy mik az aznapi feladataim. Felnőttem és túléltem.